A korszak fontos konzervatív napilapjában, a Budapesti Hírlapban jelentette meg ezt az álláshirdetést 1913-ban Kuffler Dezső, Kuffler Ármin fia:

Az első részhez képest itt már sokkal többet megtudhatunk arról, hogy pontosan milyen segédtisztet keresett a gazdaság. Először is, legyen nőtlen. Ezzel nyilván azt kívánták elkerülni, hogy a segédtisztnek kínált teljes ellátást ki kelljen terjeszteni annak feleségére, sőt, gyerekeire is. Másodszor, legyen izraelita. Ebből arra következtethetünk, hogy a Kuffler család talán nem asszimilálódott annyira, mint a korban oly sok zsidó család, és feladatának érezhette, hogy még ha egy ilyen csekély állás erejéig is, zsidó szakembert alkalmazzon.

Harmadszor, legyen tapasztalata a belterjes gazdálkodás, a sertés és göböly (húsáért tartott, rendszerint herélt szarvasmarha) hizlalása, valamint a magtárkezelés területén. Mindezek után nem csak arra derült fény, hogy Kufflerék állattenyésztéssel és növénytermeléssel egyaránt foglalkoztak, hanem arra is, hogy milyen módon.

A belterjes (intenzív) művelési mód a tőkés mezőgazdasággal egy időben jelent meg. A gazdálkodó ebben az esetben nagyobb ráfordítás mellett (gépiesítés, növényvédő szerek alkalmazása, speciális takarmányozás) aránylag nagyobb hozamot, vagyis magasabb termésátlagot érhet el.

Kuffler Dezső 60 korona havi fizetést kínált, ami teljes mértékben megfelelt az átlagos segédtiszti bérnek. Igaz, egy tanár havi fizetése ekkoriban 200-300 korona körül mozgott, vagyis a segédtisztek kézhez kapott bére önmagában nem volt magas. Ezt volt hivatott kompenzálni a rendszerint biztosított szolgálati lakás, napi rendes étkezés, esetenként mosás.

A mai hirdetés 1917-ben jelent meg a Köztelekben:

Kuffler fejős és hasas (tehát tejet adó és vemhes) szarvasmarhákat kínált eladásra, méghozzá a magyar tarka legnevesebb tájfajából, a bonyhádi pirostarkából. A teheneket vasúton, a ferencmajori (ma: iváncsai) állomásról indítva kaphatták meg a vevők.

Ezt a kifejezetten tejelő jellegű patást a 18. század elején keresztezték a Tolna megyei Bonyhád környékén magyar és svájci fajtákból. Rendkívül keresett volt, hiszen a hagyományosan a húsáért tartott magyar szürkével szemben évi 2-3 ezer liter tejet adott. Ha a megjelölt száz példánnyal számolunk, a sinatelepi Kuffler-gazdaságban 550-800 liter lehetett a napi tejmennyiség.

Úgy tűnik, hogy az 1909-ben még csak szerveződő tejgazdaságot nyolc évvel később Kuffler Ármin már fel is oszlatta. Ennek okára egyetlen, nyúlfarknyi hirdetésből nyilvánvalóan nem derülhet fény. Csak találgathatunk, hogy a világháború okozta takarmányhiány, Kuffler pénzügyei, vagy valami más volt-e az, ami közrejátszott a sinatelepi tehenészet felszámolásában.

Az Est című, rendkívül nívós napilapban jelent meg ez a reklám 1916-ban, az első világháború kellős közepén:

Voltaképpen mi is az a takarmányrépa? A mángolddal, céklával és cukorrépával együtt a disznóparajfélék családjába tartozó növény, melyet elsősorban szarvasmarhák és juhok takarmányozására termesztenek. Érdekes, hogy a sárgarépával, melyet a zellerfélék családjába sorolunk, a takarmányrépa csak távoli rokonságot tart fenn.

"ab hajó Ercsi vagy ab Ferencmajor-állomás" - Kufflerék tehát két módon is el tudták juttatni a megrendelőnek az árut. Egyrészt az ercsi hajókikötőből, a Dunán: ez annak fényében nem meglepő, hogy Ercsit és a fővárost már több mint fél évszázada napi, menetrendszerű hajójárat kötötte össze. Ráadásul pár évvel korábban épp azért esett a cukorgyár alapítóinak választása végül Ercsire és nem Szabadbattyánra, mert a Duna forgalmas kereskedelmi útvonalat jelentett.

Másrészt vasúton a Ferencmajor nevű állomásról. Ezt ma már hiába keresnénk a menetrendeken, de az ötvenes években még Ferencmajorként találtuk volna meg azt, amelyet ma Iváncsa állomásként ismerünk. Miért nem az ercsi állomásról adta fel a takarmányrépát Kuffler Ármin? A válasz egyszerű: Sinateleptől az ercsi vasútállomás ma is majd' kétszer olyan messze van, mint az iváncsai.

Ez az álláshirdetés 1909-ben jelent meg a Köztelek című köz- és mezőgazdasági hetilap hasábjain:

Mit jelent a "gazdasági segédtiszt"? A korabeli ercsiek számára bizonyára ismert szereplői voltak a falu életének: a nagybirtok egyes részeinek gazdasági munkáját szervező és irányító intézők. A gazdatiszt mellé beosztott, rendszerint gazdasági akadémiát végzett, fiatalabb tisztviselők voltak.

Kuffler előnyben részesítette azokat a jelentkezőket, akik korábban már dolgoztak tejgazdaságban. Ebből a sinatelepi tehenészet fennállására következtethetünk; könnyen lehet, hogy Kuffler Ármin épp ekkor látott neki a nagyobb fejlesztéseknek.

A jelentkezéseket még nem a sinatelepi gazdaságba kellett küldeni (pár évvel később már igen), hanem Kuffler farkashidai címére, a pozsonykeresztúri postán keresztül. Farkashida egy Pozsony vármegyei, szlováklakta falu volt Nagyszombat mellett, ugyanez igaz Pozsonykeresztúrra (ma Vágkeresztúr) is.

Kuffler Ármin korábbi székhelye tehát Farkashida volt, ahonnan pár évvel később a sinatelepi gazdaságba költözött. Ercsi ügyeit 1909-ben viszont még innen intézte.

Az 1876-ban feltalált telefonkészülék Magyarországon viszonylag gyorsan elterjedt: hat évvel később már 283 távbeszélő-előfizető adatait sorolta fel az első hazai telefonkönyv. Puskás Tivadar 1893-ban indította útjára a telefonhírmondót, mely a rádiót megelőzve a kor legnaprakészebb hírszolgáltatása volt.

Első világháborús megfigyelőállomás a kárpátaljai Kőrösmező település közelében (Fortepan/Péchy László)

A telefon kezdetben a nagyvárosokban dívott, de idővel egyre inkább elterjedt vidéken is. Az 1904-es Pallas Lexikona szerint Ercsit már bekötötték a távbeszélő-hálózatba, egy 1913-as telefonkönyv pedig azt is elárulja, mik voltak elérhetők a településen távbeszélőn keresztül: többek között a posta, a községi előljáróság, az uradalmi tiszttartóság, a csendőrörs és a cukorgyár.

A budapesti és a környékbeli távbeszélő-hálózatok előfizetőinek és nyilvános állomásainak betűrendes névsora (1913)

• Volt telefonja a Brno környékéről érkezett, zsidó származású, de 1883-ban református hitre tért kereskedő, Déri (Deutsch) János és fia kereskedésének is. Kinek még?
• Grünwald testvérek és Schiffer gazdasága: a korszak egyik leggazdagabb cége volt Schiffer Miksa és a Grünwald-testvérek építőipari vállalkozása. Vagyonuk egy részét az ercsi mintagazdaság megvételére fordították. Az 1926-ban feloszlatott gazdaság egyik legfőbb nevezetessége az előkelő lóversenypályákon sikert sikerre halmozó ercsi ménes volt.
• Kuffler Ármin bérlő, Szina-telep: hosszú éveken át Fejér vármegye legtöbb adót fizető polgárai közé tartozott a pozsonyi születésű Kuffler Ármin, aki épp ekkortájt kezdte bérelni a Wimpffen-uradalom 1.500 holdas sinatelepi gazdaságát. Főleg dohánytermesztéssel foglalkozott. 1924-ben hagyta el Ercsit.
• Roth Jakab és Ede épületfakereskedők: a két testvér a Felvidékről érkezett Ercsibe az 1880-as években. Jakab korai halála után öccse, Ede vette át a családi üzletet, mely a környék kiemelkedően sikeres vállakozásává vált. A huszadik század első felében Roth Jakab és Roth Ede is betöltötte az ercsi zsidó hitközség elnöki tisztjét.
• Spitzer Manó és Gábor: a közeli Baracskán született testvérpár a Roth-testvérekkel közel egy időben telepedett le Ercsiben. Vegyeskereskedésük hosszú évtizedekig a legjelentősebb ercsi boltnak számított. A jótékonykodásukról híres Spitzerek rendkívül energikus módon vettek részt a település és a hitközség életében - feleségeikkel együtt.

Az ercsi művelődési házzal szemben lévő Eötvös József-szobrot Vilt Tibor (1905-1983) szobrászművész készítette. Az 1956-os forradalomban való részvételéért kitelepítették, a művészeti életbe épp ekkor, a hatvanas évek elején térhetett csak vissza.

Az 1962-ben elkészült ercsi Eötvös-szobor (Művészet)

Az 1962 tavaszán leleplezett szobor mintázása Ludmann Mihály művészettörténész szerint megdöbbentően nyers, a felrakott anyag rögökben csomósodva vibrálóvá teszi a felületet: "A hatvanas évek elején, alig kilábalva a szocreál kórságából megdöbbentően újnak hatott."

Mi köze volt Viltnek a zsidótörvényekhez? Azon túl, hogy felesége, a szintén neves szobrászművész Schaár Erzsébet (1905-1975) maga is zsidó származású volt, Vilt egyike volt azon kevés magyar értelmiséginek, akik nyíltan tiltakoztak a kirekesztő törvények ellen.

Schaár Erzsébet és Vilt Tibor a harmincas években (Budatétényi Galéria)

1938-ban több keresztény értelmiségivel együtt ő is aláírta azt a petíciót, mely követelte a Parlament tagjaitól a törvénytervezet azonnali visszavonását. Vilt neve mellett szerepelt még Bartók Béla, Kodály Zoltán, Móricz Zsigmond, Schöpflin Aladár, Somlay Artúr, Szakasits Árpád és Tersánszky Józsi Jenő aláírása is.